menu

Lőrincz Tamás

Lőrincz Tamás fotó

Születési idő: 1986. december 20.

Sportág: birkózás – kötöttfogás

Klub: Budapest Honvéd

Olimpiai bajnok, világbajnok és négyszeres Európa-bajnok magyar birkózó.

Tamás 10 évesen kezdett birkózni, nevelőedzői már ekkor felfigyeltek tehetségére. Karrierje elején, az utánpótlásversenyeken évről-évre jobban teljesített, majd első felnőtt világversenyén, 2006-ban a 66 kg-osok között Európa-bajnok lett, ami egy hosszú és sikeres pályafutás első fontos állomása volt. Tamás időközben más súlycsoportokban versenyzett, több ezüst- és bronzérmet is nyert Európa- és világbajnokságokon. 2019-ben érte el addigi legnagyobb sikerét, amikor 77 kg-ban világbajnok lett.

A 2021-ben megrendezett tokiói olimpián szerzett aranyérmével – 9 évvel a Londonban szerzett ezüstérme után – sikerült elérnie karrierje csúcsára, így testvérével, Viktorral mindketten dobogóra állhattak a japán fővárosban.

2021
olimpia
A 77 kilogrammosok között olimpiai bajnok Tokióban.
2021
Európa-bajnokság
A 77 kilogrammosok között Európa-bajnok.
2019
világbajnokság
Világbajnok a 77 kilogrammosok között.
2014
Európa-bajnokság
Európa-bajnok a 71 kilogrammosok között.
2013
Európa-bajnokság
A 71 kilógrammosok között Európa-bajnoki címet szerez.
2012
olmpia
Londonban ezüstérmet szerez a 66 kilogrammban.
2006
Európa-bajnokság
Európa-bajnok a 66 kilogrammosok között.

kapcsolat

iroda
1013 Budapest, Lánchíd utca 15-17.