menu

Gálfi Dalma

Gálfi Dalma fotó

Nemzetiség: Magyar

Születési idő: 1998. augusztus 13.

Sportág: tenisz

Verseny: ITF Juniors, WTA

Preferált borítás: kemény

Ütőfogás: jobbkezes (kétkezes fonák)

Edző: Barátosi Levente

Dalma fiatal kora ellenére számos kiemelkedő nemzetközi tenisz eredménnyel büszkélkedhet. Már 14 évesen az európai ranglistán az 1. helyre került, 15 éves korától pedig kizárólag csak a 18 évesek korosztályában versenyzett. 2015-ben Stollár Fannyval a junior párosok versenyében elnyerték a wimbledoni trófeát, amivel sporttörténelmet írtak, mert ők lettek az első olyan győztes páros a Grand Slam-ek történetében, amelyben mindkét fél magyar volt. Dalma ugyanebben az évben egyéniben felnőtt magyar bajnokságot nyert, valamint 2015 legnagyobb sportsikereként a US Open junior egyéni lányok versenyének győztese lett. Ezáltal 2015. szeptember 14-én a junior lány világranglista élére került és azt év végéig vezette is. Ezen sikereknek köszönhetően ITF döntése alapján Az év junior lány világbajnoka lett, a magyar Forbes pedig a 15. legértékesebb magyar sportolóként jelölte meg. Idáig a legjobb felnőtt eredményét 2016 november végén érte el, második helyen végezve a Tokióban rendezett rangos versenyen. 2018-19 során párosban több 25 000 dollár összdíjazású versenyt is megnyert, több ízben jutott be a döntőbe egyéniben és párosban egyaránt.

2016
Tokyo
Eddigi legjelentősebb felnőtt eredménye. Döntőt játszott a $100.000 összdíjazású tornán.
2015
Junior lány világranglista 1. hely ITF világbajnoki cím
2015
US Open
Megnyeri a junior egyéni bajnok címét. Az első magyar teniszező lett, aki US Openen diadalmaskodott.
2015
Wimbledon
Stollár Fannyval megnyerik a junior Grand Slam bajnoki címet.

kapcsolat

iroda
1013 Budapest, Lánchíd utca 15-17.